A nagy váci színház akta - 1. rész

Váci Hírlap - 2019. április 29. 

40 millió forint értékben foglalkoztatta önmagát és családját a váci színház igazgatója - a helyén marad

Korábban megírtuk, hogy ellenzéki képviselők szerint a váci Dunakanyar Színház igazgatója, Kis Domonkos Márk az elmúlt években több milliós értékben kötött önmagával szerződéseket a színház számlájára. Az áprilisi testületi ülésen nyilvánosságra került, az önkormányzat által elvégzett ellenőrzés nemhogy megerősítette a feltételezéseket, de további részletekre is fényt derített a színház problémás gazdálkodásáról. Az igazgatóval szemben kezdeményezett bizalmi szavazást Fördős Attila, polgármester végül nem rendelte el. Ezen felül szó esett még arról, hogy Pest megyei települések fejlesztését célzó állami programokra a városvezetés valamiért nem adott be pályázatot. Illetve arról, hogy a tavalyi év költségvetésébe belekalkulált felújítások mindössze negyedében történt bármilyen előrelépés. Összefoglaljuk, amit tudni érdemes!

Az áprilisi testületi ülésen nyilvánosságra került dokumentum az önkormányzat Ellenőrzési Hivatala által elvégzett, különböző önkormányzati tulajdonú cégeket vizsgáló ellenőrzés összefoglalóját tartalmazza. Ezek közé tartozik a váci Dunakanyar Színház, amelynek az idei városi költségvetésből 90 millió forint jut. A jelentés fő megállapításai szerint

  • Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója saját és közeli hozzátartozója érdekeltségébe tartozó cégekkel kötött szerződéseket a színház számlájára (ellenzéki képviselők beszámolói szerint ezek értéke 40.000.000 forintra tehető)

  • ezen felül önmagát és közeli hozzátartozóját foglalkoztatta a színháznál egyéni vállalkozóként anélkül, hogy erre a tulajdonos önkormányzat engedélyt adott volna

  • továbbá ügyvezetője volt VéNégy Fesztivált szervező cégnek, miközben a fesztiválnak a színház adott helyet, így összeférhetetlenség miatt erről a pozíciójáról le kellett mondania.

A jelentés szövegéből nem világos, hogy pontosan kik és hányan lehetnek a közeli hozzátartozók. Ellenzéki képviselők arról írtak, hogy az egyikük Kis felesége, aki a VéNégy Fesztivál Facebook-oldalának kezelője, valamint korábban a színház kommunikációs vezetőjeként dolgozott. A jelentésből az is kiderül, hogy Kis a váci önkormányzati és állami támogatásokból is finanszírozott fesztivál nevét saját maga akarta levédetni, az önkormányzat értesítése nélkül.

Mindennek ellenére hatósági feljelentés nem született az ügyben. Az ellenzéki képviselők bizalmi szavazást kezdeményeztek Kis Domonkos Márkkal szemben, azonban Fördős Attila polgármester ezt nem volt hajlandó elrendelni.

Így bár az önkormányzat ellenőrzése megállapította a szabálytalanságokat, a felelősségrevonás ezúttal is elmarad.

(Hasonló dinamikája volt egy tavaly előtti esetnek, amikor feltehetően fideszes képviselők rongálták meg a deákvári KRESZ-parkot, és bár a rendőrségi eljárás megállapította az egyik elkövető felelősségét, a frakció azóta sem hozta nyilvánosságra az érintettek nevét.)

A színház sötét ügyei

Ahogy korábban már megírtuk, a Dunakanyar Színház az ott folyó színvonalas szakmai munka ellenére is a “mutyizás” szinonimája lett Vácon. Ismert, hogy tavaly a felújítására kiírt 336 milliós pályázatra mindössze egy (!) cég adott be érvényes árajánlatot, ami éppen a város kulturális bizottsága egyik tagjának, Bodonyi Bélának a résztulajdonában van. (Az ő neve onnan lehet ismerős, hogy tavaly áprilisban Pető Tibor alpolgármesterrel együtt a legendás “Egyszerűen senkik vagytok, hej-hej!” videóval lepte meg a város nem fideszes szavazóit.) 

 

Alfahir.hu - 2019. április 30.

Közpénzre szerződött saját magával a színházigazgató

Ellenzéki képviselők szerint 40 millió forint összegben szerződött saját magával, feleségével, illetve cégükkel Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója. És bár a szabálytalanságokat az önkormányzat belső ellenőrzése feltárta, természetesen nincs következmény.

A váci önkormányzat tudta nélkül kötött szerződést az ő és „közeli hozzátartozója” (felesége) nevén levő céggel, valamint egyéni vállalkozóként is a Váci Dunakanyar Színház igazgatója, Kis Domonkos Márk – derül ki a város honlapjára kikerült ellenőrzési jelentésből. A dokumentum 13. oldalán olvasható vizsgálati jelentés szerint a VéNégy Fesztiválnak helyet adó, önkormányzati tulajdonú színház igazgatója egyúttal ügyvezetője és tulajdonosa is volt a VéNégy Fesztivál Kft.-nek, ez pedig a Munka törvénykönyve szerint összeférhetetlen.

Mint a dokumentum fogalmaz, az összeférhetetlenség nemcsak nála, hanem közeli hozzátartozójánál is fennállt, amit szintén jeleznie kellett volna a tulajdonos önkormányzatnak.

Kis az üzletrészétől 2018. július végén szabadult meg, azóta az egyedüli tulajdonos felesége, Péter Tamara, aki korábban a színház kommunikációs vezetője is volt. Az Opten adatai szerint a VéNégy Fesztivál Kft. ügyvezetője a cég megalakulásától, 2017 őszétől 2018 márciusáig Péter Tamara volt, őt Kis Domonkos Márk követte 2018 júliusáig, azóta pedig Péter Tamara édesanyja, Kis anyósa a cég ügyvezetője.

A vizsgálati jelentés felrója, hogy

Kis és felesége közös érdekeltségű cégével kötött szerződést a Kis igazgatta színház az önkormányzat mint tulajdonos tájékoztatása nélkül, továbbá Kis és Péter is egyéni vállalkozóként szerződéses jogviszonyban állt a színházzal,

ezekre a szerződésekre pedig az önkormányzat képviselő-testülete nem adta áldását. A Váci Hírlapellenzéki képviselők beszámolói alapján úgy tudja, a Kis Domokos Márk és Péter Tamara, valamint cégük színházzal kötött szerződéseinek összértéke 40 millió forintra tehető.

Ez azonban még mindig nem elég. Kis a vizsgálatideje alatt, nem sokkal azt követően, hogy kiszállt a VéNégy Fesztivál Kft.-ből (egész pontosan 2018. augusztus 3-án)

saját nevére védjegyként bejelentette a „VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó” szóösszetételt.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala adatbázisa szerint ennek lajstromozása (nem jogerősen) idén február 14-én, meghirdetése pedig március 28-án megtörtént, és az alábbi körre vonatkozik:

  • Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák.
  • Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek.
  • Vendéglátás (élelmezés); időleges szállásadás.

A szabálytalanságok feltárása után az önkormányzat testületi ülésén az ellenzéki képviselők bizalmi szavazást kezdeményeztek Kis Domonkos Márkkal szemben, azonban Fördős Attila polgármester ezt nem volt hajlandó elrendelni, a törvénysértésnek a fideszes vezetésű városban nincs következménye.

Nagyot húzott a színház pénzén a trágár fideszes vállalkozó
Nagyot húzott a színház pénzén a trágár fideszes vállalkozó

Meghívásos alapon három cég pályázhatott volna a Váci Dunakanyar Színház felújítására, ám a tendert a Kis Domonkos Márk vezette teátrum, illetve a fideszes önkormányzat úgy írta ki, hogy mindössze egyetlen érvényes pályázó akadt: a Boltív-Bau Kft., aki 336 millió forintért szerződött az épület renoválására.

Ez a cég „véletlen” épp Bodonyi Bélának a (rész)tulajdonában áll, aki – a Vácért Lokálpatrióta Egyesület honlapján olvasható írásból kiderül – a 2014-es helyi választáson Fidesz-jelöltként indult, majd a polgármester, Fördős Attila javaslatára külsős tagja lett a kultúrával is foglalkozó szakbizottságnak. Ő volt Pető előtt a váci fociutánpótlással foglalkozó klub elnöke és az ő cége bérelte a várostól sportcsarnok büféjét is.

Bodonyi és a Fidesz kapcsolatáról mindent elmond, hogy a választások után Pető Tibor váci Fidesz-elnökkel karöltve üvöltötték, hogy „egyszerűen senkik vagytok, hej-hej!”

A botrányos videó megtekinthető itt: https://www.youtube.com/watch?v=vzxVlhWYKdw