Megdöbbentő! 17 év után megszüntetné a diákpolgármester-választást a fideszes képviselő?

A Művelődési-Oktatási és Ifjúsági-Sport bizottság ülésén került sor Németh Eszter, aktuális diákpolgármester beszámolójára. Manninger Péter képviselő, miután megtudta, hogy félmillió forint körüli összeget költ Vác városa a Föld Napjához kapcsolódó rendezvénysorozatra, amelybe a Naszály-túrától az általános iskolás csapatversenyeken át, többek között a 17 éve folyamatosan megrendezett diákpolgármerster-választás is beletartozik, javasolta, hogy át kellene gondolni, hogy van-e értelme erre az egészre költeni. Az indoka az volt, hogy szerinte kevés csapat vesz részt rajta, így ennek nincs semmi értelme. 
 
A rendezvényt csütörtökön tartották meg. A választáson és az ahhoz kapcsolódó környezetvédelmi versenyen hat váci középiskola diákjai versengtek egymással. Reggel megtelt a főtér fiatalokkal, akik meghallgatták egymás kampánybeszédeit, majd napközben különböző vetélkedőkön és kvízjátékokon vettek részt. A program idén is jól sikerült, több városi képviselő részt vett rajta, a városvezetés mellett, többek között a jobbikos Kászonyi Károly is, akit szintén bevontak a csapatok a játékokba. 
 
Megdöbbentő volt hallani, hogy van olyan, aki ezt a rendezvényt értelmetlennek tartja és 17 év után "áttekintené" az esemény létjogosultságát. 
 
A Jobbik Váci Szervezetének véleménye szerint szükség van az efféle rendezvényekre, amelyeken szórakozva tanulhatnak a fiatalok, versenghetnek egymással és egyben felhívja a figyelmet a környezetvédelem fontosságára. Szerintünk az anyagi támogatások további megnyírbálása helyett, más városokhoz hasonlóan, Vácon is kellene egy pénzügyi keretet biztosítani a váci diákönkormányzat számára, hogy sikeresebben működhessen és több kezdeményezést tudjon megvalósítani.
 
Tótváradi-Nagy Bence,
bizottsági tag