Engedélye sincs a városnak rá, mégis elkezdték építeni a nyilvános wc-t

Aggályosnak tartjuk a Petróczi utcai nyilvános WC megépítését, amely ellen a lakosok is jogosan tiltakoznak. Műemlékvédelmi szempontból is komoly problémák merülnek fel, emellett pedig értelmetlennek is tarjuk, hiszen nagyjából 150 méterre található az említett helytől a Duna-parti nyilvános toalett. Az önkormányzatnak információink szerint még az engedélye sincs meg az építés megkezdésére, de ehhez képest elkezdődtek a munkálatok. Ezt egy hatalmas hibának tartjuk. Az ott élőkkel szolidaritásban tiltakozunk az ellen, hogy Vác egyik legszebb utcájának képét egy ilyen építménnyel csúfítsák el. Véleményünk szerint sokkal fontosabb lenne a Főtér mellett található nyilvános toalettnek az éjjel-nappali nyitva tartását megoldani, legalább a pénteki és a szombati éjszakákra.

Tótváradi-Nagy Bence, bizottsági tag