A testület támogatta a Jobbik béruniót célzó kezdeményezését

A Jobbik Magyarországért Mozgalom kezdeményezésére, nyolc ország részvételével európai polgári kezdeményezés indul a munkáért járó juttatások uniós szintre történő emelésével kapcsolatban. Amennyiben az Európai Bizottság napirendre tűzi a bérunió kérdését elindulhat az aláírásgyűjtés. Az előterjesztő országokban egymillió támogató szükséges.

Hitünk szerint magyar honfitársaink is ugyanolyan tehetségesek és szorgalmasak, mint a nyugati országokban élő társaik, ezért elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a „multi cégek”országunkat összeszerelő üzemmé silányítva, „biorobotokként”használják őket az nyugat európai bérek töredékéért.

Fontosnak tarjuk, hogy ne csak országosan, de a helyi közösségek szintjén is támogatást nyerjen a kezdeményezés. A Jobbik Váci szervezete ezért az áprilisi testületi ülésen a javaslat támogatására kérte a Tisztelt Testületet. Váci képviselőkként, felelős döntéshozókként kötelességünk városunk polgárainak a javát szolgálni.

Örömmel vettük tudomásul, hogy a többség támogatta a kezdeményezést. Ugyanakkor megdöbbenésünknek adunk hangot a váci baloldal képviselőinek hozzáállása kapcsán. Tisztelt képviselőtársaim ezen része nem támogatta az előterjesztést, sőt Kiss Zsolt még a napirendről való levételt is kezdeményezte. Ez talán azt jelenti, hogy a váciak nem érdemlik meg a megfelelő javadalmazást?

A döntéssel nyilvánvalóvá vált, hogy ki az aki a váci választópolgárok érdekeit szolgálja.

Kászonyi Károly, önkormányzati képviselő